Jó kutya, rossz kutya
Az emberek hajlamosak mindent kategorizálni, és csak a végleteket, a feketét és a fehéret észrevenni. Pedig a valóságban legtöbbször ennél jóval összetettebb a képlet. Nincs ez másként a kutyáról való gondolkodásban sem.
Legtöbbünk számára vannak a „jó(fej)” kutyák, és vannak a „rossz” kutyák. Márpedig az ilyen besorolásokkor elfelejtjük, hogy hiába gondolkodunk mi emberként, ők nem azok, tehát számukra ezek a fogalmak értelmetlenek. Ők soha nem csinálnak semmit pusztán azért, mert valakinek vagy valaminek rosszat akarnak. Bár úgy tűnik, hogy ennek ellenkezőjére lehetne példát találni, de jót sem akarnak szándékosan cselekedni. Őket ugyanis a mindenféle ösztönei hajtják, ezért soha nem másokra vannak tekintettel, hanem saját magukra. És ez nem önzés, hanem természetből fakadó viselkedés.
Lássunk néhány példát arra, mikor ítélünk mi, emberek egyes kutyákat „rossz”-nak, miközben valójában teljesen más dolog áll a háttérben.
- „a (bull típusú) harci kutyák életveszélyesek, mindet el kéne altatni, de legalábbis ne jöjjön a közelembe!”
Ez az egyik legelterjedtebb nézet. Most tekintsünk el attól, hogy ez túlzó általánosítás, hiszen elsősorban az egyedeket kell nézni, nem szabad általánosítani a fajták szerint. A szemléletnek persze van alapja. Vannak olyan kutyafajták, melyeket kifejezetten arra tenyésztettek, hogy mások vagy maguk védelme érdekében vegyék fel a harcot a másikkal. De ez nem jelenti azt, hogy minden ilyen fajta csak a pillanatra vár, hogy megtámadjon valakit. (Ráadásul a valóságban azonban olyan fajták, mint pl. a tacskó, csivava vagy akár a retriever, legalább annyira agresszívek lehetnek.)
A támadásoknak is általában megvan az oka, de az nem a fajtától függ. Minden esetben az adott szituáció alapján lehet találgatni, miért is történt valójában. De az, hogy mennyire „veszélyes” egy bármilyen fajta kutya, elsősorban a gazdáján és annak hozzáértésén múlik.
- „a kutya állandóan rombol a lakásban, amikor egyedül hagyom (direkt azért, hogy engem bosszantson)”
A probléma oka alapvetően kétféle lehet:
- a kutya nincsen kellőképpen lefárasztva, ezért unalmában keres magának valamit, amivel elfoglalhatja magát
- valamilyen (idegrendszeri) betegség
- „a kutya agresszíven játszik a többiekkel”
Ennek megint többféle eredete lehet. Ha nincs jól szocializálva, akkor nem tanulja meg azt (sem), hogy hogyan kell viselkednie más fajtársaival (vagy akár az emberrel). Másrészt pedig a kutyák bizony a játékstílusban is különbözhetnek egymástól. A vehemensebb, hangosabb játék nem minden kutyának tetszik, ezért arra kell odafigyelni, ki-ki találja meg a neki leginkább megfelelő játékpartnert. De ha két egyforma habitusú kutya egymásra talál, hiába látjuk mi félelmetesnek, a résztvevők valójában élvezik a dolgot.
- „ez egy rossz kutya, mert állandóan húz a pórázon, alig bírom megtartani!”
Megint csak érdemes mélyebb okokat keresni. Meg lett-e az a kutya rendesen tanítva, pórázszoktatással az azon való közlekedésre? Le tudja-e vezetni az energiáit rendszeresen? Mennyire extrém ingerek közepette kell visszafognia magát? És még sorolhatnánk.
Számos hasonló leegyszerűsítő példát említhetnénk még. De a lényeg minden esetben ez: általánosítás helyett inkább próbáljuk megtalálni a probléma valódi okát. Rossz kutya ugyanis nem létezik. Sőt, ugyanígy rossz gazda sem. Inkább tudatlan/felelőtlen gazda. De inkább az ő esetükben se használjunk címkéket. Legtöbbször ugyanis egyszerűen arról van szó, hogy adott kutya és adott gazdája nem passzolnak össze. Ezt viszont a gazdáknak kellene felmérni, hiszen a „rossz” (azaz nem megfelelően viselkedő) kutya az ő felelősségük.
Nevet választanál a kiskutyádnak?
