Elveszett a kutyám! – mit tehetünk ellene?
Sok gazdinak okoz gondot, hogy a kutyája „szökős”, vagy ha nem is az, de valahogyan kijut otthonról. Legtöbbünk napközben dolgozik, így a kutya egyedül van, nem tudhatjuk, mit csinál éppen.
Arról is hallani sokat, hogy „ellopnak” kutyákat, például, ha bemegyünk a boltba, és ott hagyjuk őt előtte, kikötve.
De lássuk be: az, hogy kutyánk ne vesszen el, mindenképpen rajtunk, gazdikon múlik. Aki felelősen tart állatot, annak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy ne történjen meg.
Persze még a legkörültekintőbb odafigyelés mellett is előfordulhatnak váratlan helyzetek, melyeket nem lehet előre megakadályozni. Mit tehetünk annak érdekében, hogy megelőzzük kutyánk eltűnését, és ha mégis bekövetkezik, akkor hamar visszakerüljön hozzánk?
Elveszett a kutyám – miért tűnhet el?
A kiszökés elsősorban főleg kertben tartott kutyáknál komoly probléma, főleg, ha sokat vannak egyedül. A legbiztosabb módja az elkerülésnek természetesen az atombiztos kerítés – de ilyen azért kevés van. Ha pedig igen, akkor az már szinte hermetikus elzárást jelent a külvilágtól, ami azért ugyancsak nem szerencsés. De mi okozhatja azt, hogy el akar menni a kutya? Erre több válasz lehetséges. Tüzelési időszakban például a kan és a szuka kutyákra is rátörhet a vágy egy kis „ismerkedéses/társkereséses” bolyongásra. De a legtöbbször az inger hiánya, az unalom, a fölös energia az ok.
Tartási körülményektől függetlenül pedig megeshet, hogy séta közben valamitől megrémül, vagy éppen elrohan valami izgalmas cél felé. A petárdázós, tűzijátékos időszakok különösen veszélyesek lehetnek.
Elveszett a kutyám – hogyan előzhetjük meg?
A legjobb, és legtöbbször leghatékonyabb megoldás, ha folyamatosan biztosítjuk kutyánknak a kellő foglalkozást, lefárasztást, új ingereket. Ha ez megvan, akkor nagy eséllyel nem lesz kedve kóborolni.
Tovább csökkenthetjük az esélyt, ha ivartalanítjuk. Ez egyrészt egészségügyi okokból sem árt, másrészt valószínűleg a kóborlási vágyat is csökkenteni fogja. Fajtiszta ebek esetében pedig azért jó, mert így kisebb az esélye annak, hogy például ellopják – mert sajnos ez is előfordul. Ám ha nem tud utódokat létrehozni, már nem lesz érdekes a szaporítók számára.
tűzijáték, félős kutya
- Szilveszterkor, augusztus 20-án lehetőleg ne hagyjuk egyedül.
- Mielőtt elkezdődik az esemény, lehetőleg jól fárasszuk le.
- Sétáltatáskor pórázon vigyük és figyeljünk oda, hogy ne tudjon kibújni a nyakörvéből. A hám ilyenkor eggyel biztosabb megoldás lehet.
egyéb esetek
- Otthonunkon kívül ne hagyjuk soha felügyelet nélkül. A bevásárlást lehetőleg nélküle intézzük.
- Mindig tudjuk, hol van éppen a kutyánk!
- Szabadtéri programoknál mindig legyünk elővigyázatosak, előzzük meg a veszélyeket, amik azt eredményezhetik, hogy elfut.
Elveszett a kutyám – ha megtörtént a baj
Arra is felkészülhetünk, hogy ha netán valahogyan mégiscsak elvész valahogy, könnyen vissza tudjon kerülni hozzánk.
- Az azonosító chip minden kutyának kötelező, ez tartalmazza a gazda elérhetőségeit is – figyeljünk oda, hogy benne legyenek az adatai a rendszerben, és mindig naprakészek legyenek!
- Mivel chipolvasáshoz és a gazdi megtalálásához mindenképpen állatorvos segítsége szükséges, érdemes a nyakörvére egy bilétát/feliratot tenni a megfelelő elérhetőségekkel. Így ha megtalálják, a lustábbak is könnyedén értesíteni tudnak minket.
- Ki lehet használni a közösségi média erejét. Csatlakozzunk a környék kutyás csoportjaihoz, önkéntes állatmentő szervezeteihez. Szükség esetén országos segítséget is kérhetünk.
Kutyanevet választanál kiskutyádnak?